Az Országos Bajnoksággal zárult az idei hazai ILCA Ranglista versenyszezon
- Hun Ilca
- 3 hours ago
- 2 min read
Idén is a szokásos időpontban, augusztus utolsó hetében került sor az ILCA hajóosztályok Országos Bajnokságára Balatonfüreden a Magyar Vitorlás Szövetség rendezésében.
Tekintélyes létszámú 96 fős nemzetközi mezőny gyűlt össze a három ILCA hajóosztályban a szezon fő hazai összecsapásán, mely a 470 hajóosztállyal közös pályán került lebonyolításra. Az ötnapos megmérettetésen a legnépesebb ILCA 6 hajóosztályban 42, az ILCA 4 mezőnyben 27 és nagy örömünkre, az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő ILCA 7 osztályban is 27 versenyző állt rajthoz.
Az első versenynapon egy elálló és elforduló szélben érvénytelenítésre került futam próbálkozásig jutott a versenyrendezőség, aztán a nap hátralévő része szélcsendben telt.
A második és harmadik versenynapon viszont közepes erősségű, trükkös keleties szélben az ILCA 7 mezőnynek 6 és az ILCA 6, valamint ILCA 4 hajóosztályok részére pedig 5-5 futam zajlott.
Sajnos az utolsó két versenynapon szél hiányában már nem kerülhetett sor további futamokra, így a 2026. évi Országos Bajnokság győztesei az ILCA 7 hajóosztályban 6 és az ILCA 6, valamint az ILCA 4 mezőnyök esetében pedig 5 futamból kerültek kihirdetésre az alábbiak szerint:
ILCA 7
Abszolút:
1. Sigmond Soma (BYC)
2. Pintér Kristóf (BYC)
3. Szokody Olivér (BYC)

U21 korosztály:
1. Pintér Kristóf (BYC)
2. Csalló Levente (PRO SE)
3. Borbíró Gábor (BYC)

Masters korosztály:
1. Kovács Zoltán (BYC)
2. Novák Dávid (BYC)
3. Péteri Gábor (ARSC)

ILCA 6
U19 korosztály férfi, felnőtt férfi:
1. Bite Pál (PRO SE)
2. Török Csanád (BYC)
3. Tóth-Sarkadi Kolos (ASE VUK)

U17 korosztály férfi:
1. Török Csanád (BYC)
2. Pour Máté (THE-YKA)
3. Kovács Bendegúz (PRO SE)

Abszolút női, U21 női:
1. Lackó Sára (BYC)
2. Pálinkás Imola (THE-YKA)
3. Balla Réka (PRO SE)

U19 korosztály női:
1. Pálinkás Imola (THE-YKA)
2. Balla Réka (PRO SE)
3. Gömbös Zsófia (BYC)
U17 korosztály női:
1. Balla Réka (PRO SE)
ILCA 4
Abszolút U18 Férfi:
1. Keszler János (BYC)
2. Márton András (BYC)
3. Schriffert Áron (ASE-VUK)

U16 korosztály férfi:
1. Császár Gábor (BYC)
2. Lackó Márk (BYC)
3. Dezső Noah (PRO SE)

Abszolút U18 női:
1. Szalay Eszter (THE-YKA)
2. Verebély Nadin (SVE)
3. Huszár Luca (THE-YKA)

U16 korosztály női:
1. Huszár Luca (THE-YKA)
2. Szalay Emma (THE-YKA)
3. Barkóczi Gréta (PRO SE)

Gratulálunk minden résztvevőnek, különösen a díjazott versenyzőknek!
Köszönet a Magyar Vitorlás Szövetségnek a vendéglátásért, valamint Váradi Imre főrendezőnek és csapatának a verseny kiváló megrendezéséért!
Köszönjük a remek fotókat Cserta Gábornak!
A versenyről készült fényképek megtekinthetők honlapunk fotó galériájában és a hivatalos versenyhonlap pedig itt érhető el, illetve a versenyeredményeket honlapunkon is megtaláljátok a dokumentumok között:
Végeredmény:



