top of page

ILCA edzőnk és elnökségi tagunk, Csomai József a rangos Gerevich György emlékdíj elismerésben részesült!

A legkiemelkedőbb nevelőedzőknek járó állami díjat "Csomesz" több évtizeden átívelő és kiemelkedően eredményes szakmai munkájának elismeréseként Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Dr. Baji Balázs, a Sportintézet főigazgatója adta át a Sport Forum Hungary konfenercián.


"Az Almádi öböltől a nemzetközi sikerekig

Csomai József életútja tökéletes példája a fokozatos építkezésnek. Versenyzői pályafutását 1978-ban kezdte Balatonalmádiban, az akkori Veszprémi Volán színeiben. Bár versenyzőként is szép sikereket ért el – kétszeres junior magyar bajnok volt Finn-dingiben és felnőtt bajnoki címet szerzett J24-es osztályban –, az igazi hivatását az edzői pályán találta meg.

1993-ban csatlakozott a Balatonfüredi Sport Clubhoz, ahol kezdetben a nyári táborok, majd a Cadet osztály fiataljainak felkészítése volt a feladata. A fordulópontot a 2007-es év hozta el, amikor a BYC elindította Laser (ma ILCA) csapatának fejlesztését, melynek szakmai irányítását ő vette kézbe.


„Mosolyog-e a szeme a gyereknek?”

Bár a statisztikák és az érmek önmagukért beszélnek, Csomai József hitvallása túlmutat az eredménylistákon. Egy vele készült friss interjúban (amelyet hamarosan teljes terjedelmében is közzéteszünk) úgy fogalmazott: számára a siker nem csupán a papírra írt helyezés.

„A sikert abban mérem, hogy amikor kijönnek a vízről, akkor mosolyog-e a szeme a gyereknek vagy nem. Ha mosolyog, akkor én úgy gondolom, hogy helyben vagyunk” – hangzik el a videóban a sokatmondó gondolat, amely hűen tükrözi azt a pedagógiai szemléletet, amiért most ezt a díjat megkapta.

Szakmai önéletrajzában is kiemeli: nemcsak versenyzőket nevel, hanem olyan emberi értékeket szeretne közvetíteni, amelyekkel a gyerekek később az élet más területein is sikeresek lehetnek. Büszke arra, hogy tanítványai közül sokan a versenyzői karrier után is a sportág közelében maradtak, versenybíróként vagy edzőként.


A legnagyobbak nevelője

A Gerevich György-díj odaítélésekor kétségtelenül latba estek azok a világraszóló eredmények is, amelyek Csomai József keze munkáját dicsérik. Irányítása alatt olyan tehetségek bontogatták szárnyaikat és jutottak el a világ élmezőnyébe, mint az Érdi Mári, valamint a Vadnai testvérek, Jonatán és Benjamin.


Munkásságát a szakma már többször elismerte – négyszer választották meg az Év legeredményesebb utánpótlás edzőjének –, de a mostani, állami szintű kitüntetés megkoronázása annak a több mint harmincéves munkának, amelyet a magyar vitorlás utánpótlásért végzett."


Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség


Az ILCA osztály nevében szívből gratulálunk Csomesznek a hatalmas elismeréshez!

 
 
bottom of page